Vállalkozás

Szuper dolog a cégalapítás, de milyen lépésekből áll?

Talán mindannyiunknak eszébe jutott már, hogy milyen lenne egy saját vállalkozást létrehozni, főleg a hétköznapi unalmasabb percek közben. Annak ellenére, hogy sokan a cégalapítás gondolatát egy idő után elengedik, vannak, akik addig forgatják magukban a dolgot, amíg valóra nem váltják az üzleti ötletüket. Ezt követően pedig belecsöppennek egy új, izgalmas valóságba, amely alaposan átrendezi az életvitelüket. Ebben a cikkben a cégalapítás lépéseivel szeretnénk foglalkozni.

Megszületik az üzleti ötlet, a termék vagy szolgáltatás, a név, illetve kiszámoljuk pontosan, hogy milyen költségeink lesznek és mekkora lesz a várható profit. De hogyan is vágjunk bele? A cégalapítással kapcsolatban az első lépés egy lelkiismeretes ügyvéd felkeresése. Ő tájékoztat majd az egész folyamat menetéről, tudatja, hogy milyen adatokra lesz szükség ehhez és persze gondoskodik az egész folyamat jogi részéről. Ilyenkor le kell tisztázni olyan alapokat, minthogy mi lesz a vállalkozás neve, elérhetősége és székhelye, mekkora lesz a jegyzett tőke összege, melyek lesznek a vállalkozás tevékenységi körei és így tovább.

Ezek után lehet csak a különböző cégiratokkal foglalkozni. Tisztázni kell a cégalapítással járó költségeket is, majd minden hivatalos dokumentumot alá kell írni szigorúan az ügyvéd szeme láttára, a szükséges személyazonossági iratokkal igazolva.

Miután megtörténik a költségek kifizetése és a megbízott ügyvédünk átadja a cégbíróságnak a követelt dokumentumokat, a várakozás ideje következik, amíg a cégbíróság mindent megvizsgál. Ha minden a legnagyobb rendben van, egy sikeres cégalapítás lesz az eredménye, a vállalkozást hivatalosan bejegyzik és kezdődhetnek is a különböző üzleti tevékenységek.

Mit szólsz hozzá?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.