Otthon

Mit tud egy szekcionált garázskapu?

Az utóbbi időben több webshop kínálatát átnéztem a megfelelő garázskapu megtalálása céljából, ezen időtöltés közben találkoztam a szekcionált garázskapu fogalmával, melynek jelentését azt gondolom, hogy kevesen ismerik. A következő rövidke cikkemben arra teszek kísérletet, hogy közérthető és egyértelmű módon adjak értelmet ennek a fogalomnak.

A szekcionált garázskapu alatt nem kell nagy furcsaságra gondolnunk, mindössze összefoglalható lenne annyiban is ez a terméktípus, hogy modern, avagy technikai szempontból fejlett garázskapukról beszélünk. A hagyományos garázsajtók esetében talán emlékeznek olvasóim is, hogy vékonykák voltak, a tolóajtóknál valamivel talán vastagabbak ugyan, de azért még mindig elég egyszerű szerkezettel rendelkeztek. Ezek se a meleget nem tartották bent, sem nem nyújtottak valami túlzottan nagy védelmet a garázsban tárolt értékek számára.

Ezzel ellentétben a szekcionált garázskapuk olyan szerkezetek, melyek megőrizték ugyan a legyezőszerűen felhajtogatható jellegüket, azonban jóval masszívabbak, hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek és nem utolsó szempontként még elegánsak is. Fontos, hogy személyes igényeink szerint válogathatunk a weboldalak széles kínálatában méret, szín és textúra tekintetében. Ma már nem kell a hagyományos fehér vagy fa-utánzat színű ajtóval beérnünk, hiszen minimum 200 különféle színből válogathatunk, nem is beszélve a textúráról.

A szekcionált garázskapu gyártmányok közt különböző szempontok szerint válogathatunk, van amelyik betörés szempontjából bizonyul biztonságosabbnak, van, amelyik inkább a hőszigetelés irányából megközelítve minősül jobb választásnak.

One Response

  1. Béla október 24, 2022

Mit szólsz hozzá?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.