Történetek

Szerepjáték és szerelem a kibertérben

A történet szereplői idegen karakterekbe bújva, majd abból kivetkőzve találták meg párjukat úgy, hogy a fantázia világából fokozatosan jutottak el a valós életben való találkozásig, bár onnan az előzőbe ma is vissza-visszatérnek.

Kristyn és Trevis évek óta szenvedélyes szerepjátékosok. Ugyanarra a website-ra jártak mindketten játszani, szerették a régi romantikus történeteket, és két alkalommal is úgy alakult, hogy egy tragikus sorsú szerelmespár történetét játszottak el. Átéltek vágyakat, végzetes találkozást, szenvedést, csalódást, kitaszítottságot. Képzeletben. Egy alkalommal Trevis kibújt a szerepéből, és a játékon kívül egy szívességre kérte a lányt. Kristyn örömmel segített, és ezzel kezdetét vette a szerepek mögött rejtőző két ember kapcsolata. Valódi énjüket lassan-lassan felfedve chatelni, levelezni kezdtek, és ráébredtek, mennyi hasonlóság van bennük. A nagy távolság ellenére egészen közelinek érezték egymást. Amikor egy közös barátjuk egy hetes szerepjátékos találkozóra invitálta őket, nem sokat gondolkoztak, útra keljenek-e. Alig várták már az alkalmat, hogy élőben is találkozzanak, hiszen addigra már mindketten bizonyosak voltak az érzelmeikben. A nagy beleéléssel végigjátszott szerepek varázslatos módon láncolták őket egymáshoz.

Két évvel az első, felejthetetlen találkozás után Kristyn és Trevis úgy döntöttek, hogy összeházasodnak. Szerepjátékos énjük valami különlegesre vágyott, így a kézfogót Lord Sivart és Lady WyndMyre karakterekbe bújva, egy korabeli reneszánsz szertartás szerint tartották meg. Ezt a napot mégis életük egy mérföldkövének és egy hosszú út első lépcsőjének tekintik, amikor a fantázia világából két lábbal léptek a valóság földjére.

Boldogan élünk együtt, Kristyn két gyermekével. Hogy játszunk-e még szerepjátékokat? Hát persze! Az internet számunkra a kimeríthetetlen fantázia világát jelenti. Amikor szerepet játszunk, olyan mintha egy másik világba kirándulnánk, és olyankor teljesen beleéljük magunkat a megszemélyesített karakterekbe, akár barátokat, akár halálos ellenségeket alakítunk. De játszunk a neten kívül is: megfertőztük a környezetükben élőket is szenvedélyükkel, QUEST néven helyi szerepjátékos klubot alakítottunk, és havonta RPG találkozókat, évente kétszer közös hétvégi kempingezést szervezünk. Mit gondolsz, vajon létezik olyan ember a Földön, akinek nincs szüksége néha egy kis fantáziálásra? Szegezi nekem a kérdést levelében Trevis.

Mit szólsz hozzá?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.