A szürke hétköznapokban sokszor eszünkbe jut, bárcsak velünk is megtörténne a szerelem csodája. Bogi átélte, mikor már nem is számított rá, hiszen megromlott házassága semmi jóval nem kecsegtetett.
Én eddig azt hittem, hogy ilyen csak a mesében létezik, vagy a filmekben. Igaz, reméltem, hogy létezik egy férfi, aki csakis rám vár. Valahol, ki tudja hol?
És most megtaláltam őt. Fogom a kezét minden nap, nézem az arcát, megérinthetem. Velem van. Néha úgy érzem, álmodom, de a valóság magáért beszél. Együtt vagyunk. Ez mind nem történt volna meg, ha nem létezik az internet. Ennek köszönhetem boldogságomat és egy egészen új életet.
A sors úgy hozta, hogy Ausztriában éljek, egy olyan férj mellett, aki igazán soha nem tudta azt nyújtani, amire nekem igazán szükségem lett volna. Házasságunk megromlott, és napról-napra elviselhetetlenebbé vált számomra. Úgy éreztem magam, mint egy kismadár, akit aranykalitkába zártak. Mindenem megvolt, de a legfontosabb mégis hiányzott: a boldogság. Csak erre vágytam, semmi másra. Együtt éltünk, de csak egymás mellett.
Mivel már több éve volt internetünk, amikor egyedül voltam, gyakran chateléssel töltöttem időt. A véletlen műve volt, hogy arra a férfira akadtam, aki ma már többet jelent számomra mindenkinél. Gyula is házasságban élt, és az ő házassága sem volt jobb az enyémnél. Neki is csak egy volt a fontos: a boldogság. Minden nap találkoztunk a chaten és sokat beszéltünk telefonon is. Szerelem volt ez, ha csak távolsági is. Ő Kaliforniában élt, én Ausztriában. 10.000 km – a fél világ – választott el bennünket egymástól. Ez így ment fél évig. Olyannyira nélkülözhetetlenné váltunk egymás számára, hogy a végén már órákat beszéltünk naponta telefonon. A távolság szörnyű nagynak tűnt, de tudtuk mind a ketten: egyszer ezt is le tudjuk küzdeni.
Szeptember elején Magyarországra utaztam két hétre, a szüleimet meglátogatni. Ebben a két hétben több mint 20 órát beszéltünk telefonon. Ekkor már tudtuk, hogy nem bírjuk ki egymás nélkül sokáig. Döntöttünk. Ő küldi a repülőjegyet, én pedig elintézek mindent, hogy mielőbb Nála lehessek. Amikor Ausztriába visszatértem, azonnal beadtam a vízumkérelmemet, felmondtam a munkahelyemen és beadtam a válópert. Mindent feladtam, ami eddigi életemhez hozzátartozott. Október végén felszálltam a repülőgépre és furcsa, de semmi bizonytalanság nem volt bennem. Tudtam, hogy ez életem nagy döntése volt, de egyben biztos voltam benne, hogy jól döntöttem. Rózsákkal a kezében várt rám San Franciscoban. A pillanatot, amikor először megláttam, soha nem feledem. Életem legszebb, legboldogabb perce volt.
Azóta már két hónap telt el, és minden pillanat boldogsággal tölt el, mert Vele vagyok. Mindkettőnk válása folyamatban van, és jövő nyárra tervezzük az esküvőnket. Hálás vagyok az Életnek és az Internetnek azért, hogy végre rátaláltam az igazi boldogságra.
Bogi
