Családi

A csodálatos fészekhinta

Szinte döbbenetes, hogy mekkora sorok tudnak néha kialakulni a fészekhinta körül és minden gyerek szeretne egy saját, személyre szabott változatot. De miért jött létre ez a jelenség és miben más, mint egy hagyományos hintaeszköz?

A fészekhintáról azt mondhatjuk, hogy egy viszonylag új találmány, amely egyből népszerű lett és a gyerekek azért szeretik ennyire, mert többféleképpen lehet használni és teljesen más élményt élnek át, mint a többi hinta esetében. Lehet benne ülni vagy éppen feküdni is, ha valaki inkább így szeretné használni. Lehet rajta egyedül is lenni, ha erre vágynak és barátokkal együtt is lehet használni.

A fészekhintának az a sajátossága, hogy rendkívül kényelmes. Sok esetben annyira nagy a teherbírásuk, hogy még a szülők is kipróbálhatják. A gyerekek számára pedig az a jó hír, hogy nem szükséges mindig játszótérre menni és sorban állni ahhoz, hogy élvezni tudják. Hiszen a fészekhinta otthon is felszerelhető, így a gyerekek megkaphatják, amiről álmodnak. Sőt lehet hozzá szerezni egy sátrat is, így igazán különlegessé téve a hintázás élményét.

Végül pedig azt is fontos kiemelni, hogy a fészekhinta hordozható, tehát bárhova magával tudja vinni a család. Csupán a felfüggesztésről kell gondoskodni azon az adott helyen, ahol használni szeretnénk. Akár a nagyszülőknél is fellehet ezeket állítani, ha esetleg ők azok, akik átvállalják egy bizonyos időre a gyerekvigyázás felelősségét. Az előnyök tehát tagadhatatlanok, a kérdés csupán az, hogy a te családodnak már van ilyen?

Mit szólsz hozzá?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.