Sokan nem a szerelmet keresik, amikor chatelni kezdenek. Az alábbi hölgy, Tündérke sem ezért tölti szabadidejét a gép előtt, a jó társaság az, ami újra és újra visszacsábítja a billentyűzethez.
21 éves lány vagyok és Budapesten dolgozom mint project asszisztens. Rendszeresen olvasom a love story rovatot, főként mivel velem is megesett egypár regénybe illő internetes kapcsolat. Ha belegondolok… sose álmodtam volna hogy egy francia fiú, akit mindössze két hónapja ismertem meg egy Chatboxban pusztán a kedvemért idelátogat Budapestre és itt marad 1 hetet… Azóta már sok idő eltelt, útjaink elváltak…
Mostanában rendszeresen (éjszakánként) IRC-zek, napközben pedig dolgozom, ami azért elég fárasztó tud lenni. Na, azért az valamelyest vigasztal, hogy e téren nem én vagyok az egyedüli őrült:-) A novemberi számban megjelent cikked késztetett végül is arra, hogy írjak neked, ami egyébként már régóta foglalkoztat.
Az IRC-n sok embert ismertem meg az elmúlt fél év alatt. Persze, a többségük fiú. Mert hát, akik éjszaka fent vannak, azok vagy otthonról vagy koleszból ”nyomulnak” ami az előbbi esetben egy saját gépet feltételez, ami nekem szerencsére van. Szóval, sok mindenben egyetértettem a lánnyal aki az IRC ”veszélyességéről” beszélt. De el kell mondjam, hogy néhány dologban más a véleményem.
Először is: kezdetben én is azt hittem hogy az ottani fiúk ”lelki roncsok”, de ez messze nem igaz, noha akadnak olyanok is. A csatornára ahova rendszerint járok már szinte mindenkit ismerek személyesen is, és egy nagyon jó társaság jött össze. Javarészt fiúkból áll, de akadnak lányok is. Nagyon szeretem a fiúk társaságát, és szerintem a legtöbb éjszakai IRC-s lány is így van ezzel. De ugye ilyenkor szinte elkerülhetetlen hogy egy-két esetben ne történjen valami több is… több mint barátság. Az IRC-n úgy érzem sokkal mélyebb és tartósabb kapcsolatok szövődnek mint legtöbbször az életben (volt szerencsém többeket is megfigyelni akik IRC-n ismerték meg egymást). Elsősorban azért, mert az ember először a másik lelkét, gondolkodásmódját ismeri meg, és utána persze esetleg egy fotót is kap, de a lényeg, hogy nincs semmi kötelezettsége egyik félnek se. Nem úgy, mint amikor megismersz valakit egy diszkóban elmentek randira, akkor már valahogy úgy érzed, ha esetleg nem tetszik, nem hagyhatod csak úgy ott, hanem valamiképp ki kell magyaráznod magad, meg mentségeket kell keresned stb.
Egyébként az elején engem is kísértett a korábbi cikkedben említett ”anyáskodás” ami igen, tényleg a génjeinkben van, de szerencsére most már megtanultam, hogyan kezeljem azokat a fiúkat, akik úgymond nyomulnak rám, és azt mondják hogy teljesen odavannak értem. Mert bevallhatom, jópárszor szerelmet vallottak már, meg áradoztak rólam, miután megadtam a home pagem címét, de lassan kezdek rájönni, hogy az ember lehet kedves úgy is, hogy az ne legyen kihívó. Azt hiszem azonban, miután rendszeresen önelemzést tartok, elég jól tudom miért csinálom mindezt. Valójában nekem ez önigazolás valahol, azon túlmenően hogy szeretek ismerkedni, legyen az fiú vagy lány, csak legyen eredeti, és kommunikatív. Szeretek mások hullámhosszára állni, ahogy azt már említette múltkori interjúalanyod is. Másrészt pedig, amikor bemegyek a kedvenc csatornámra és mindenki örül nekem, vagy elmegyünk együtt bulizni az az érzésem, hogy tartozok valahova, ami szintén egy nagyon fontos momentum. Szerintem az embernek az egyik legfontosabb dolog az életében, hogy tartozzon valahova, és valakihez.
Egyébként meg nem társat és legfőképp nem szerelmet keresek az Interneten, ha ez eddig nem derült volna ki, mivel a barátommal lassan 5 éve vagyunk már együtt, ami hosszú idő, de még mindig nagyon szeretjük egymást. Persze néha beleszólt egy-két (múló) szerelem a kapcsolatunkba, de ez méginkább bizonyította, hogy milyen erős is a mi kötődésünk, hiszen mindezek ellenére még mindig együtt vagyunk. Szerencsére nem féltékeny, és nem bánja hogy sokszor külön utjaim vannak, mint ahogy ezzel a társasággal is. Nagyon megértő, és nekem erre igazán szükségem van mivel, alapvetően nagyon szeretem a függetlenséget.
Ennyit szerettem volna mondani, illetve a korábbiakhoz hozzátenni.
Üdvözlettel: ”Tündér”