Történetek

Internetes ismerkedősdi

Boldog vagyok, és merem remélni, hogy ez az érzés maradandó lesz. Nem is olyan rossz dolog ez az internetes ismerkedősdi. Kívánom másoknak is, hogy hasonlóan “járjanak pórul”.

Dóra vagyok, 38 éves, magányos és társat kereső. Hosszas töprengés után rávettem magam, hogy az interneten is megpróbáljam. Két nap után eldöntöttem, hogy válaszolok Mérleg-nek, aki a következő pár mondatot írta:

“Mit is mondhatnék magamról? Talán azt, hogy egyedül élő, önálló egzisztenciával rendelkező férfi vagyok. Vagy a mások rólam alkotott véleményét? Inkább a személyes megmérettetés híve vagyok. Elképzeléseim vannak, de annak megfelelőt még nem találtam. Különben nem lennék itt. Ha nem riasztottalak el, kérlek, írj!”

Tehát, írtam. A válasz még aznap megérkezett, chat-re hívott. Kellemes meglepetés volt, pillanatok alatt azonos hullámhosszra kerültünk és napokon keresztül éjjeli egyig csevegtünk. A hét végére már ismertük egymás telefonszámát, és Ő felhívott. Újabb néhány nap telt el, órákon át beszélgettünk, ki nem fogytunk a mondanivalókból és lassan nagyon sokat megtudtunk egymásról. Aztán eljött a találkozás napja is. Korábban kaptam egy képet, amelyről egy tiszta tekintetű, vidám, kiegyensúlyozott, békés idegen nézett vissza, az eredeti személy arcán szomorúság ült, tekintete mélabús, merengő volt, vidámságnak nyoma sem volt, de kétségtelenül Ő jelent meg előttem. És azóta is ilyennek látom, pedig ugyanazzal az emberrel beszélgetek, akivel korábban látatlanban olyan jókat csevegtünk. A mai napig is minden este felhív és akkor a korábbi önmaga jelentkezik.

Egyébként többször találkoztunk már. Teljes nyitottságommal jelentem meg, tudtam, hogy bizalomgerjesztő vagyok, nem riadtam vissza sem csóktól, sem öleléstől és messzebb is hajlandó lettem volna elmenni, csakhogy Ő…Nem tudom, mi lehet vele, úgy érzem, szenved. Azt tudom, hogy csalódás érte pár évvel ezelőtt, de a telefonban úgy tűnt, hogy kiheverte. Vagy talán mégsem? Nem mer közeledni és nem tudom az okát, csak annyit mondott, hogy nem tudja, mit szeretne, és nem velem van baj. Mivel alapjában véve türelmes vagyok, úgy döntöttem várok, hadd maradjanak egyelőre a kellemes esti telefonbeszélgetések, de elszomorít engem is ez a bizonytalanság. Túlságosan megkedveltem, ahhoz, hogy hagyjam elmenni, szeretnék neki segíteni bármiben, amiben tudok, de tanácstalan, és tehetetlen vagyok.

Két hónappal később, a kezdethez képest megtört a jég ,és olvadozik már, sőt szerintem közeledik a forrásponthoz. Csodálatosan alakulnak a dolgok. Sikerült mindkettőnknek fülig egymásba “zúgnunk”. Ha jellemezni lehet ezt az érzést, akkor joggal mondhatom, hogy Ámor-nyilak röpködnek tömkelegével, szerelmi csatatérré alakult az életünk, ha olyan betegek lennénk, mint amilyen szerelmesek, már a halálunk küszöbén állnánk. Néha félek, hogy álom ez az egész, mert túl szép, hogy igaz legyen. És Ő is így érezhet, mert a minap azt kérte, hogy csípjek bele, hogy biztos legyen benne, hogy nem álmodik. Szóval boldog vagyok és merem remélni, hogy ez az érzés maradandó lesz. Nem is olyan rossz dolog ez az internetes ismerkedősdi. Kívánom másoknak is, hogy hasonlóan “járjanak pórul”.

Üdvözlettel : Dóra

Mit szólsz hozzá?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.