A szeretet és a szerelem érzése egy tőről fakad. A következő történet szerzője segít megérteni milyen keskeny a határ, ami ezen érzelmek között húzódik.
Megtetszett a love story rovat az interneten, és ehhez szeretnék én is hozzászólni. Talán azért ragadott meg igazán, mert életem során sokat részesültem a szerelem boldogságából és szenvedéseiből is. Rengeteget voltam szerelmes, és a plátói szerelmek sokkal nagyobb teret töltöttek be életemben, mint a külső megjelenés, és a másik nem iránti testi vágy. Ez pedig predesztinálja az embert szerintem az internetes szerelemre.
20 évet töltöttem házasságban, és ennek befejeztével rendíthetetlen optimizmussal kerestem, kutattam jövendőbelim után, mert házasságom befejeződése életfilozófiánk, világnézetünk gyökeres eltéréséből adódott. Egy gyógyíthatatlan betegség, és más sorscsapások indítottak el egy olyan szellemi úton, amelynek változásait házasságunk sajnos nem tudta elviselni.
Bíztam benne, hogy fogok olyan érdeklődésű, lelki alkatú személyt találni, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Életemről, történetemről, útkeresésemről egy azóta is folyamatosan íródó könyvet kezdtem írni, és ezt fel is tettem a netre. Előrebocsátom, hogy nem lesz kis falat, hiszen a terjedelme ma már közel 800 oldal, 11-es betűmérettel.
A könyvem elolvasása – akár rokonszenv, akár ellenszenv esetén – írásra késztette az olvasókat, és így kaptam másfél éve első levelemet Melindától. 4-5 tartalmas, hosszú mail, majd Meli verseinek, gondolatainak, érzéseinek, lelkének megismerése után úgy éreztem, nagyonis egy hullámhosszon rezgünk.
Egy régi munkahelyemen már 15 évvel ezelőtt megállapították, hogy átlagon felüli az empátiakészségem, könnyen bele tudom élni magam a másik lelkivilágába, és így nekem nem tűnt rövidnek az a 2-3 hét, aminek elteltével éreztem, hogy itt bizony a szokottnál jobban dobog a szívem, szerelemről van szó.
Mivel minden lényegeset, ami velem történik, ami formál, amit érzek, gondolok, leírok a könyvemben, Meli a következő fejezet letöltésekor a netről értesült róla, hogy milyen érzelmek nyiladoznak bennem, de elzárkózással válaszolt. Két gyötrő hét után kijelentette, hogy nem tud mit kezdeni az általam leírtakkal, és legfeljebb ismerősnek, barátnak tekint.
Fájdalmas volt a visszautasítás, de edzett voltam már e téren, és igyekeztem megemészteni. Ki tudja, mit, miért hoz a sors elénk, így aztán elfogadtam azt a lehetőséget, hogy barátként folytassuk kapcsolatunkat. Nem tudom, van-e rosszabb a viszonzatlan szerelemnél, így aztán igyekeztem az érzés maradékait kigyomlálgatni a szívemből, de amikor pár hét múlva Meli barátként meglátogatott annyira éreztem, hogy együtt rezdül a lelkünk, hogy azt mondtam, ezt a lányt az Isten nekem teremtette.
Meli közvetlen stílusú, viszonylag könnyen oldódó lány, és a ”baráti” kapcsolatban olykor éjjel kettőkor is küldött egy sms-t ”szeretlek” szöveggel, ha olyankor jutottam eszébe. Mivel óvatosságból nem töltöttem fel az oldalamra a regény folytatását, ő nem értesült róla, hogy mi játszódik le bennem. Azok a szavak, gesztusok, megnyilatkozások, amiket ő az emberi szeretet, szimpátia, barátság jelzésére használt, bennem azt a reményt ébresztették, hogy lesz itt szerelem viszonzás, csak egy kis türelem kell hozzá.
Rengeteget szenvedtem a sóvárgástól, epekedéstől, míg végül idén januárjában azt kértem tőle, hogy mondjunk végleg búcsút egymásnak, mert a bizonytalanságnál a biztos rossz is jobb. Hónapok óta álmatlan voltam, néha reggel hétkor tudtam csak lefeküdni, szóval keményen megviselt ez az időszak.
Persze az életben semmi sincs véletlenül, és hiába sem. Épp a viszonzatlansággal kapcsolatos gyötrelmeim tisztították meg a szerelmemet, kevesebb volt a rajongás benne, és több a viszonzást nem váró, tiszta szeretet.
Idén májusban megint csak elkezdtük keresni egymást, és eldöntöttük, hogy egy személyes találkozás keretében kibeszéljük dolgainkat, kit, mikor mi mozgatott, és megpróbáljuk kideríteni, mi rejtőzik különös kapcsolatnk mélyén. Meli is érezte, hogy találkozásnk, megismerkedésünk sorsszerű volt, és valami okának csak kell lennie, hogy így alakult.
Nálam töltött egy csonka hétvégét, és az éj csendjében egy közös meditáció azt eredményezte, hogy nem az első élet, amelyikben közünk van valamiképp egymáshoz, és ebben az életben az vonzotta hozzám Melit, hogy fiatal édesapjával való kapcsolatában megélni nem tudott érzéseket velem feldolgozza.
Nagyot sóhajtottam, egy széles mosollyal ”örökbe” fogadtam, és Meli olyan boldog volt velem, mint soha, furakodott, szinte belém bújt az ágyban. Nem csináltunk ügyet abból, hogy egy ágyban alszunk, mert eszem ágában sem fordult meg, hogy valaha is, bármit akarata ellenére tegyek, és ezt ő is nagyon jól tudta.
Talán két hétig, de szerintem még addig sem tartott ez az új felállás, mert megint csak éreztem, nekem Melivel kell leélnem az életem. Idősebb vagyok nála 19 évvel, na bumm, ”örökbe fogadtam” na bumm, ő (még) nem érez úgy mint én, na bumm, de ez az érzés elpusztíthatatlannak tűnik bennem.
Ezt telefonban szépen el is mondtam neki, és hozzátettem, hogy semmilyen elvárás nincs bennem, ne érezzen nyomást részemről, adja csak nyugodtan saját magát. Azóta is csetlünk-botlunk, szóval nem olyan happy end-es sikertörténet ez, mint mondjuk Tünde és Kornél története, de az élet ilyen, az ehhez hasonló esetek is beletartoznak.
Ha a történetem így is közreadod, akkor ám legyen.
Üdv, és sok sikert az oldaladhoz, webes munkásságodhoz!
Arany Viktor
