“Nagyon sok haláleset, és bánat ért már az életben, de úgy érzem, annél nagyobb fájdalom nincs, mint amikor valakit szeretsz, tisztelsz, és éppen benne kell csalódnod.”
Sziasztok, nekem is van egy szomorú történetem. 31 éves vagyok, és elég fiatalon megtört az élet. 18 évesen mentem férjhez, ami sajnos túl sokáig, 4 évig tartott. Eléggé megviselt a válásom, de rájöttem, hogy nem vagyunk egymáshoz valók. Nem sok időre rá, megismerkedtem egy édes sráccal, aki egyedülálló volt, és egyben a kollégám is. MINDEN csodálatos volt vele! Összeházasodtunk, és minden olyan volt, mint egy álom, 8 évig.
Egy nap azonban, egyszer csak a férjem bejelentette, hogy lefeküdt a közös barátunk feleségével. Nagyon sok haláleset, és bánat ért már az életben, de úgy érzem, ennél nagyobb fájdalom nincs, mint amikor valakit szeretsz, tisztelsz, és éppen benne kell csalódnod. Ez a pofon 2 éve történt. Azóta is együtt vagyunk. Ugyanolyan édes, mint mindig volt, de bennem mély, fájó nyomot hagyott ez az eset. Ő nagyon megbánta már a tettét, de sajnos ezt már nem lehet meg nem történté tenni. Két éve csak sírok, és egyszerűen nem tudok megbocsátani neki. Így, most csak szenvedek, és gyötröm magam.
Rengeteget gondolkoztam, mi lenne jó, hogy egy kicsit megkönnyebbüljek, és arra a döntésre jutottam, hogy visszaadom neki, amit ő tett velem. Meg is tettem. 2 évre rá, megcsaltam őt, de sajnos a fájdalmam ugyanúgy megmaradt.
Csak azért írtam ezt le, hogy akinek hasonló szívfájdalma van, mint nekem, az tanuljon az esetből. Nem az az erős, aki “megbosszúlja”, vissza adja, amit vele tettek, hanem az, aki megpróbál ezzel a tudattal tovább élni. Vagy, ha ez nem megy, marad a válás.
Még egy jó tanács. Amit én egy életre megtanultam. Nem szabad túl féltékenynek lenni, de nem árt, ha egy kicsit jobban oda figyel az ember a társára. Na meg persze, a “jó barátnőre”, aki szemrebbenés nélkül az arcodba mondja, hogy “enyém lesz a férjed”.
Azóta nincs is barátnőm, mert már nem bízom senkiben. Nagyon tudtam szeretni, és bíztam mindenkiben, de most úgy érzem, soha többé nem tudok az lenni, aki voltam.
Arial
Szia!
Elolvastam a leveledet, te nagyon szereted a férjedet, és ez egyértelmű is.:) De tudod, néha fel kell áldoznunk valamit azért, hogy megpróbáljunk boldogan élni!
Nekem is van egy seb, ami sosem gyógyul be, az, hogy elvesztettem a barátomat!
De nem adtam fel, tovább küzdök! Nem szabad kimutatni, ami fáj, belül kell tartani, még ha nem bírod tovább, akkor is! Mert legbelül mindenki más!