“Mivel mindkettőnknek külön családja van, én csak egy kalandot akartam, de ő meggyőzött arról, hogy nekünk ezt folytatni kell, és fontos, hogy egy életre együtt maradjunk.”
Nagyon sokat olvastam arról, hogy hány ember szórakozik mások érzelmivel, sőt én is ismerek olyan fiút, aki lány név alatt levelezget.
Először tanácstalan voltam, vajon én is ilyen hálóba estem? Valaki csak szórakozik velem? Annyira tökéletes volt minden, hogy ilyen csak a mesében van. Lehetetlen volt elképzelni, hogy egy olyan fiúra találjak, aki eddig csak az álmaimban létezett. Kedves volt, figyelmes, ha valami nagyon érdekelt, többféleképpen is megkérdeztem, hogy ha nem mond igazat, biztosan belekeveredett volna. Ahogy teltek a napok egyre jobban küzdöttem az érzelmeimmel. Tudomásul vettem, hogy olyan házasságban élek, ami senkinek sem jó, de a látszatot meg kellett tartani a gyerekek kedvéért. Nem vágytam érzelemre, ez fölösleges is lett volna, mert a férjem nem volt képes kedvességekre. Ekkor jelent meg a srác a chaten, aki elváláskor elkérte a címemet. Az elején egy kicsit haboztam, de beírtam a címemet, és írt nekem.
A levelek minden nap cserélődtek, es azon kaptam magam, hogy egyre többet gondolok rá, nem is annyira közömbös az amit ír. Jó lett volna találkozni, de nagy volt a távolság. Féltem, milyen lesz vele, nem hittem, hogy valaha is összejön ez az egész. De a levelek egyre sűrűbbek lettek, nem elégedtünk meg napi egy levéllel, én pedig az érzelmeimmel küzdöttem, ő nagyon könnyen bevallotta, hogy szerelmes belém. Rengeteg mindenről beszélgettünk, olyan dolgokat mondtam el neki, amit még magamnak sem vallottam meg eddig, vele természetes volt bármilyen téma. Szép lassan tudomásul vettem, hogy szeretem őt, vagyis szerelmes vagyok egy olyan srácba, akit soha nem láttam, soha nem érintettem, de szeretem. Éjjel nappal csak rá gondoltam, és akkor úgy döntöttem, hogy látnom kell őt! Mivel nekem volt útlevelem és amúgy is készültem Magyarországra, mindenképpen találkozni akartam vele!
Indulás előtt egy pár órával még chateltünk, nagyon valószínűtlen volt, hogy egy nap múlva előttem áll, és láthatom ki az én titokzatos szerelmem. A vonat a Nyugatiba érkezett, mivel képet cseréltünk, így fel sem merült, hogy ne talajuk meg egymást. Leszálltam a vonatról, ő pedig sehol. Vártam, nem tudom mennyit, de akkor nagyon soknak tűnt, és ő sehol. Szép lassan eleredtek a könnyeim, de még akkor sem hittem el, hogy így átverek, hogy az egész csak valami szórakozás volt. Legszívesebben visszaültem volna a vonatra, és hazajövök, de nem tettem. A csomagjaimat beadtam a megőrzőbe, egy levelet fel kellet adnom, és amikor mindent elintéztem, azért meg egyszer visszamentem a pályaudvarra, elsétáltam a sínekig, és úgy éreztem, valaki figyel. Megfordultam és ott állt nem messze tőlem, biztos voltam benne, hogy ő az! Tétován állt, nem mert megszólítani, legszívesebben a nyakába ugortam volna, de először hallani akartam miért késett, persze volt erre magyarázata és én elhittem.
Sokat sétáltunk az első nap, utána egy napig nem találkoztunk, azalatt mindkettőnknek volt ideje feldolgozni az élményeket. Én már tudtam, hogy szeretem.De mivel mindkettőnknek külön családja van, én csak egy kalandot akartam, de ő meggyőzött arról, hogy nekünk ezt folytatni kell, és fontos, hogy egy életre együtt maradjunk. Semmi értelme folytatni azt a házasságot, ahol egyikünk sem boldog.Egy csodálatos hetet töltöttünk együtt! Most intézem a válási papírjaimat, az egész család fel van háborodva azon, hogy merek ilyet csinálni, nagyon nehéz ellenük harcolni, de úgy érzem, hogy nem fogom megbánni!
Kriszta
