Történetek

Megtaláltam! Ő lesz a feleségem!

“Mindenki keresi ezen a földön a boldogságot. Tudjuk, hogy maradéktalanul nem teljesülnek vágyaink, de azt is tudjuk, hogy ennek ellenére mégis lehetünk boldogok.”

Miután a korábbi cikkek témája sorozatosan a hűtlenség volt, és mielőtt bárki általánosításokba kezdene az internetes ismerkedést illetően, vessünk egy pillantást az érem másik oldalára: nos vannak, akik éppen a hálón keresve jutnak el az örök hűség fogadalmáig. Az esküvői fényképek tanúsága szerint igazán boldog egymásra találás történetét az ifjú pár közösen fogalmazta meg.

Tünde & Kornél: Minden találkozás egyszeri és megismételhetetlen. Csak rajtunk múlik, hogy felismerjük-e ezen találkozásokban a csak nekünk tartogatott lehetőséget és mennyire tudunk azzal élni is. Mindenki számára adottak ezek a lehetőségek, de csak azok találnak rá arra amit, vagy akit keresnek, akik azt tiszta szándékkal, szívvel keresik. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy Istenben hívő emberek vagyunk és erre a hitre épült az “igazi” megtalálása és kapcsolatunkat is ez a hit járja át az első pillanatoktól kezdve. A mi találkozásunk is egy volt az oly sok közül, és mégis más. A véletlenben nem hiszünk, s bizonyosak vagyunk abban, hogy nekünk találkoznunk kellett. Mivel határok választottak el bennünket, a kevés lehetőség közül az Internet segítségével sikerült egymás felé megtenni az első lépéseket. Mindkettőnk életében hosszú várakozás és keresés előzte meg azt a pillanatot, amikor először hírt adtunk egymásról, hogy létezünk. Ez az első híradás döntő fontosságú volt.

Tünde: Szociális gondozóként dolgoztam szülőfalumban Micskén, Erdélyben. Az idős emberek ügyes-bajos dolgainak intézése annyira lefoglalt, hogy a magánéletemről szinte teljesen megfeledkeztem. Egyre jobban kezdtem érezni azt, hogy egyedül vagyok. A környezetemben élők, szüleim, öcsém, barátok nem pótolhatták azt az egyetlen személyt, aki barát, társ, férj lehet egyszerre. A közvetlen környezetemben nem találtam őt. Egy nap figyelmes lettem az újságban egy társkereső hirdetésére. Gondolkodóba estem, mert írtam is volna, meg nem is, de végül aztán úgy döntöttem, hogy írok egy levelet és a továbbiakat Isten kezébe teszem le. Hosszú hónapokig semmi nem érkezett, de egy idő után elkezdtek jönni a levelek. (Később tudtam meg, hogy a szolgáltatás csak akkor indult el az interneten.) Egyetlen társjelölt sem tudott azonban a szívemhez férkőzni. Túl nagyok voltak a lelki, érzelmi távolságok közöttünk. A reményt nem adtam fel, de azért elkeserített a rám váró társtalan jövő gondolata, hiszen nem férjhez akartam mindenáron menni, hanem a másik felemet szerettem volna megtalálni. Nagyon nehéz volt ez a várakozás, de hittem abban, hogy érdemes várnom. Egy nap két levelet kaptam egyszerre. Kornél levele volt az egyik. Nem tudtam rögtön elolvasni, mert sürgősen el kellett utaznom és csak a vonaton volt rá időm, hogy a borítékot felbontsam. Ő volt az első, aki meg tudott érinteni, sorai hozzám szóltak és arról írt, amit én is fontosnak tartottam. Melegség töltött el és úgy éreztem, hogy ő az, akivel együtt szeretnék élni. Alig hittem el, hogy valóban bekövetkezett az, amire oly nagyon vártam. Természetesen azonnal válaszoltam a levelére.

Kornél: Egy barátom munkanélküli lett és az álláshirdetéseket böngésztem az Interneten, hátha találok valamit a számára. Ott olvastam, hogy indult egy új társkereső szolgáltatás és csupán érdeklődésből belenéztem. Néhány hirdetésbe is beleolvastam. Tündi hirdetése is közte volt, aminél meg is akadtam. Elolvastam egyszer, aztán még egyszer és még nem tudom hányszor a hirdetését és egy soha nem tapasztalt érzés lett úrrá rajtam. “Megtaláltam! Ő lesz a feleségem!” Ez a bizonyosság olyan erős volt bennem, hogy én magam is furcsán néztem magamra. Azonnal megtettem a szükséges lépéseket, hogy Tündi címét megkapjam a szolgáltatón keresztül és hamarosan megírtam az első levelet. Tündinek nem volt internet hozzáférése, ezért a megadott postacímre írtam, hagyományos úton. Ezután hosszú hallgatás következett. Válasz nem érkezett. Már kezdtem letenni arról, hogy valaha is valamilyen választ kapok, amikor egyik este egy ismeretlen kézírású, vastag borítékot találtam a postaládában. Olyan érzés töltött el, mintha ajándékot kaptam volna és alig vártam, hogy felnyissam a levelet.

Tünde: Hollandiába utaztam és gondoltam, hogy mire haza térek bizonyára kapok valamilyen választ Kornéltól. Telefonszámomat is megadtam arra az esetre, ha Kornél élőben is fel szeretné venni velem a kapcsolatot itthon, vagy odakint Hollandiában. Szomorú voltam, hogy nem telefonált és mikor hazaérkeztem levél sem várt. Pontosabban más jelentkezőktől volt levél csak a Kornéltól nem. Csalódottságot éreztem. Egy örökkévalóságnak tűnő hónap után jött az első telefonhívás. Kedves, szelíd, közvetlen hangja még most is a fülemben cseng és olyan volt, mintha már régóta ismernénk egymást. Mély nyomott hagyott bennem ez a rövid élő beszélgetés és tudtam, hogy egy fejezet lezárult ezzel az életemben, a magányosságom, és elkezdődött valami örök, egy igaz szerelem.

Kornél: A Tünditől kapott levél megerősítette bennem azt a képet, amit az első megérzésem Róla kialakított. Mindenkinek kívánom, hogy élje át azt az érzést, amit ott és akkor átéltem. A hosszú várakozás után hirtelen felcsillant a remény a gyors találkozásra. Micsoda szélsőségek! Tündi átutazóban volt külföldi útja során, de már elutazott, amikor telefon felhívtam, így a hirtelen jött lehetőségből semmi sem lett. Így levélben válaszoltam Neki és elhatároztam, hogy amint lehetőség nyílik rá, telefonon keresztül is megkeresem.

Tünde & Kornél: Később értettük meg, hogy még nem voltunk egészen felkészítve egymás maradéktalan befogadására és örültünk, hogy ez a találkozó akkor nem valósulhatott meg.

megtalaltam-o-lesz-a-felesegem2Kornél: Egy hét múlva telefonon felhívtam otthon Tündét. Ez volt az első “élő” bemutatkozásunk, mely rövid de mégis a továbbiakat megerősítő találkozás volt. A későbbiekben több levélváltásra került sor és hetente egyszer telefonon is tudtunk röviden beszélni. A Tündétől kapott minden levél oázis volt számomra ebben a lelkileg elsivatagosodott világban. Két és fél hónap múlva szép alkalom nyílt a személyes találkozásra. Tündinek születésnapja volt. Megbeszéltük az időpontot, és útra keltem Hozzá. Furcsa érzések voltak bennem. Ismerek valakit olyan mélységekben, amilyen mélységekbe sokszor évekig együtt élő emberek sem jutnak el és lehet, hogy az utcán elmennék mellette, ha találkoznánk, mert még soha sem láttam őt. Megérkezve Tündi anyukája fogadott és tudatta velem, hogy Tündi nincs itthon. Kórházban van. Belefehéredtem a hír hallatán. A nagyon kedves fogadtatás és a délutáni kórházi látogatás lehetősége egy kicsit oldotta bennem a lassan felgyülemlett feszültségeket. Alig vártam már, hogy végre láthassam azt az ismeretlen valakit, aki már hetek óta ott él bennem. Ez a találkozás pedig egyre közeledett. A kórházi ágyban fekve, pizsamában, álomból ébredve láttam meg először élőben Őt és ez a találkozás kitörölhetetlenül, örökre bennem fog élni.

Tünde: Sajnos nem tudtam Kornélt értesíteni, hogy műtétem lesz, pedig tudtam, hogy jönni fog hozzám. Féltem, hogy ez a kellemetlen közjáték hogyan érinti majd Őt és éppen az első találkozásunkkor. Kicsit izgultam, de egy biztos volt, számomra Ő már nem idegen. Eljött a várva várt idő és a kórházi szobába belépett az anyukám, az öcsém és Ő. Igen, Ő volt. Átölelt, megfogta a kezemet és megtörtént az, ami két ember között létrejöhet: az “áramütés”. Én sem, de úgy gondolom, mások sem láttak még kórházban olyan boldog beteget, mint engem. Ragyogtunk mindketten a boldogságtól.

Tünde & Kornél: Ismerősök találkoztak és a beszélgetést ott folytattuk, ahol az utolsó levélben abbahagytuk. Valami azonban már nem a régi volt. Az ágyon ülve, vagy a kertben sétálva csak fogtuk egymás kezét nem törődve, hogy megfordulnak utánunk az emberek. Bizonyára látszott rajtunk az, amit éreztünk és ami teljesen betöltött bennünket. Néhány órára akkor megszűnt létezni körülöttünk a külvilág. Kórház, betegségek, szenvedések, emberi nyomorúságok. Csak boldogság volt és úgy éreztük, másokra is árad ebből a boldogságból. Tündi szobatársai a kórteremben azt hitték, hogy férj és feleség vagyunk. Ezzel egy kicsit ugyan elébe mentek a dolgoknak, de mindketten örültünk, hogy már a környezetünk összeboronált bennünket. Amikor megtudták, hogy most találkoztunk életünkben először, nem nagyon tudták hová tenni a látottakat.

Tünde: Valóban csodálatos két napot éltünk át. Életünkben ez a két nap meghatározó jelentőségű volt. Éreztük, hogy megtaláltuk egymást, hogy együtt lenni azt jelenti: nem vagyok már egyedül, vele több, erősebb vagyok. Szívből kívánom mindenkinek, hogy élje át ezt a boldog egymásra találást. Egy biztos, várni nem könnyű. Egyedül hittel, tiszta szándékkal és érzésekkel lehet ezt a sivár időszakot átvészelni. A reményt nem szabad soha feladni.

Kornél: Nehéz időszak következett. Ismét a levél és heti egyszeri telefon maradt az egyetlen kapcsolattartási lehetőség. Valami végérvényesen véget ért az életemben és egy új korszakba léptem. Ez világos volt számomra Megszűntem egyedül létezni. Három hét múlva következett Tündi második műtéte, amire ismét Hozzá utaztam, hogy mellette legyek. Minden nap találkoztunk a kórházban, órákat beszélgettünk és magunk sem értettük, hogy mi is történik velünk. Megbeszéltük, hogy a kórházi kezelés után velem jön és a betegszabadságát együtt töltjük. Ez a lépés volt az első olyan döntésünk, amely mindkettőnk komoly szándékát jelezte.

Tünde & Kornél: Egy hetet töltöttünk még együtt és tudtuk, hogy nem akarunk tovább egymás nélkül élni. Eljegyeztük egymást és már jegygyűrűkkel együtt tértünk vissza Tündi otthonába. A környezetünk nem nagyon tudta követni az eseményeket. Egy hét múlva bejelentettük az anyakönyvvezetőnél a házasságkötési szándékunkat és másfél hónap múlva polgárilag házasságot kötöttünk. Továbbra is távol kellett azonban élni egymástól, hiszen a vállalt kötelezettségeink nem tették lehetővé a gyakori találkozásokat és csak 2-3 hetente láttuk egymást egy – egy hétvégére. Két hónap múlva azonban egy lépéssel ismét közelebb kerültünk a közös életünk megteremtéséhez. Kitűztük az igazi esküvőnk időpontját, amikor is a az oltár előtt erősítjük meg szándékunkat. Álmaink, terveink aztán egy pillanat alatt majdnem semmivé foszlottak.

Tünde: Az év végével átadtam eddigi munkámat utódomnak, és úgy terveztük, hogy a karácsony ünnepét már együtt töltjük és azután pedig együtt készülünk az esküvőnkre. Kornél majd értem fog jönni és már véglegesen együtt utazunk haza. De Kornél a megbeszélt időpontra nem érkezett meg. Sőt, órák teltek el és még mindig nem jött. Barátnőm vigasztalt, de tudtam, hogy valami baj történt, mert máskor mindig időben megérkezett. Könnyeimmel küszködtem és nagyon féltem.

Kornél: Elindultam hajnalban Tündiért és egy nyugodt útszakaszon a sötétben hirtelen két kivilágítatlan kerékpáros termett előttem. Elkaptam az autó kormányát, a kocsi ennek következtében megcsúszott és minden erőfeszítésem ellenére sem tudtam már az úton tartani. Bukfencezve berepültem egy mély árokba. Csodálatos módon azonban egy karcolás sem esett rajtam. A legnagyobb kín az volt, hogy tudtam, Tündi vár és nem tudtam magamról hírt adni. Segítőkész embereknek köszönhetően mindent hátra hagyva délutánra, kissé kalandosan, de azért megérkeztem, és néhány nap múlva megtartottuk a nagyon várt esküvőt.

Tünde & Kornél: Mindenki keresi ezen a földön a boldogságot. Tudjuk, hogy maradéktalanul nem teljesülnek vágyaink, de azt is tudjuk, hogy ennek ellenére mégis lehetünk boldogok. Ennek azonban ára is van és sokszor nem is kicsi. Ha nem vagyunk képesek áldozatot hozni ezért a boldogságért, akkor boldogtalanságra leszünk egy életen át ítélve. Nagyon kell félteni és őrizni azt, amit már megkaptunk, mert egy pillanat alatt is véget érhet. Ha valakit szeretünk, akkor már a lépteink sem lehetnek olyanok ma, mint amilyenek tegnap voltak.

Mit szólsz hozzá?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.