Az internetes csevegés a kellemesen töltött percek mellett, néha csalódást okozhat. A történetek szereplői levélben küldték el tapasztalataikat.
Az Internet Love Story rovatban megjelent történetek főszereplői ezerszer áldották az netet, amiért világában olyan rokonlelkek találkozhatnak össze, akik egyéb úton soha nem ismerték volna meg egymást. Ugyanakkor az is igaz, hogy a gátlásoktól megszabadító virtuális térben gyakran az is bátorságot merít az ismerkedéshez, aki a ‘földi’ életben egy kacsintásnyi flörtre sem lenne kapható. Az online csevegővonalakon és társkeresőkben éppolyan gyakori vendég a tisztes családapa, az otthon unatkozó feleség, mint a szerelemre vadászó tini. Keveset szóltunk még az internetes ismerkedés sötét oldaláról, arról az érzésről, amit a hálóba bonyolódott férj, feleség társa él meg, miközben tehetetlenül kell végignéznie, hogyan keríti hatalmába házastársát a számítógép, és az amögött rejtőző, számára érthetetlen világ. Kommentár helyett beszéljenek a rovat olvasóinak levelei, melyeket most e témához kapcsolódva válogattam.
Az alábbi hozzászólással egy cikkcsoportban jelentek meg a következő írások:
– Wendy – egy asszony és a gép
– A válóok: internet?
András levele:
Már nem tudom miként -végső soron nem is lényeges- botlottam bele rovatodba de örülök, hogy így történt. Amiről itt olvashat az ember, valószínűleg már ma is sokakat érint, de a közeli jövőben tömeges jelenséggé válik. És itt a tömeges szót nem pejoratív értelemben használom. Én is érintett vagyok egy kicsit e témában.
Előrebocsátom, hogy nem tartozom a fiatalabb generációhoz, és ez talán még inkább elgondolkoztató. Miért érzem szükségesnek mégis, hogy néhány gondolatot fűzzek az itt kialakult gyűjteményhez? Azért, mert az utóbbi napokban sokat gondolkoztam, vajon mi történhetett velem. Először a száraz tényeket írom le. Munkámmal kapcsolatban kutakodtam a Hálón (persze mindenki ezt mondaná), amikor teljesen véletlenül a TTC Chat-be botlottam. Magyarázatot nem tudok rá adni, de belogoltam. Névválasztásom is olyan automatikus volt, mint ha már rutinos versenyző lettem volna. Úgy tűnik, talán túl jól is sikerült. Azt hittem, hogy rosszul látok, mert négy-öt privát-beszélgető partnerem akadt perceken belül. Természetesen diáklányok. Bevallom élveztem a hirtelen népszerűséget, mert váratlanul jött. A szokásos kérdések egyikére – hány éves vagy? – persze beírtam, hogy 52. Ha ezt így leírva látom, magam is megdöbbenek, mert nem érzem magam ennyinek. De a tények makacs dolgok. Szóval az ellenkezője történt, mint amit vártam. A lányok többsége randevút kért. Azután történt valami, amire máig sem találom az igazi magyarázatot. Az egyik lánnyal e-mail címet cseréltem, és találkoztunk is. A feleségem természetesen nem tudott erről.
Miután értetlenül álltam a dologgal szemben, sokat gondolkoztam az egész Internetes ismerkedésről. Mi az ami a chat-ben olyan izgató, varázslatos? Ismerkedni utcán, szórakozóhelyen és még számtalan alkalommal lehet. Ezekben az a közös, hogy alapvetően a külső megjelenésből indul ki az ember. Ezzel szemben a Neten a külső eleinte elhanyagolható, bár valószínűen mindenkit izgat ez is. Amikor pedig a levelezés olyan stádiumba kerül, hogy találkozó jön létre, akkorra már a sorokból kisugárzott belső más nézőpontba helyezi az egészet. Ez az az esély, ami a reális térben nem adatik meg.
Minden fiatalnak van férfi-nôi ideálja, akit szeretne magának meghódítani, de az esetek többségében ez nem sikerül. Hiszen ideálokból sajnos kevés van. A többség nem olyan szép, mint a magazinok címoldalán mosolygó modellek, vagy a TV-sorozatok ‘sztárjai’. Ha visszalapozunk a történelemben, szerintem végigkíséri az emberiséget ez a probléma. Férfiszemmel nézve a séma egyszerű: a hatalom, a pénz vonzza a nőt, a férfi pedig valamilyen úton meg akarja szerezni azt a nőt, aki szépségideáljának megfelel. Egy testi hibás ember sem egy másik hasonlóról álmodik. Ezt persze csak gondolom, bár a világirodalomban is találhatunk rá példát: Cirano, Quasimodo, hogy csak a leghíresebbeket említsem. Végül is kevés kivételtől eltekintve minden zsák megtalálja a foltját. A rendszer tehát működik, hiszen az emberiség nem halt ki. A sok válás persze azt mutatja, hogy nem tökéletesen, de sok házasság talán létre sem jött volna, ha előtte a lelki, érzelmi különbségek napvilágot látnak. Mondhatnád erre, hogy a sok évig tartó házasságok is tönkremennek. Ennek nyilván más okai vannak, de a néhány évig vagy csak hónapokig tartó házasságok ezen az úton létre sem jöttek volna. Véleményem szerint ebben van a Netnek perspektívája.
A Hálón az a csodálatos, hogy a külső miatt kialakult komplexus nem gátolja a szellem kibontakozását. Ezt a meggyőződést megerôsítik bennem azok az írások is, amelyeket rovatodban olvastam. Legrosszabb esetben is, ha a testi elképzelések teljesen eltérőek, akkor is nyert az ember egy barátot. Ez sem kevés manapság. Az én esetem folytatása talán nem is érdekes másoknak, de a Faust-ot mindenesetre elolvasom még egyszer. Végezetül ismétlésekbe bocsátkozom ugyan, de nagyon örülök, hogy megtaláltam rovatodat. Bevallom a “Liliom a tövisek közt” tetszett a legjobban, mert az egészből valami különleges ember lelki szférája sugárzik. Olvastán gazdagabb lettem. Sok sikert kívánok hozzá a továbbiakban is:
András
