A chat komoly veszélyeket is rejthet. A következő levél szerzője, történetén kívül, néhány hasznos tanácsot is megoszt velünk.
Az alábbi olvasói levél kapcsán a korábbi cyber-szerelmi történetekben gyakran áldott, a virtuális randevúk színhelyeként emlegetett iRC és ICQ beszélgető programokról, és más online csevegőkről, ezúttal azonban inkább a chat árnyoldaláról, veszélyeiről esik szó. Az internetes csevegés közben a képernyőn futó betűk igazán ártalmatlannak tűnnek, mégis sokszor fájdalmat okozhatnak azoknak, akik őszinte, tiszta szándékkal (sokszor naivan) próbálnak ismerkedni a net-en, miközben mások kárán szórakozó szélhámosok vagy szerepjátékot játszó ál-személyiségek csapdájába kerülnek:
Egy olyan, a chat-eken jelenlevő negatív jelenségről szeretnék írni, aminek én is gyanútlanul az áldozatául estem. Nem tudom, hogy ez a dolog mennyire harapózott el (remélem nem nagyon), de szerintem senkinek ne legyenek illúziói, hogy a neten csak jó szándékú emberek léteznek, mert ugyanúgy jelen vannak a csalók itt is, akárcsak a valós életben. Ráadásul a jelenséget az is erősíti szerintem, hogy az Interneten kis hazánkban erős túlsúlyban vannak a férfiak.
Nem akarom mindjárt az elején lelőni a poént, a történet úgy kezdődik, hogy rákapcsolódtam egy társkereső chat-re. (Az IRC mellett egyre több ilyen külön kliensprogram nélkül is elérhető Java-s chat is van, mivel a Java-t az összes újabb Internet böngésző támogatja.) Tök jó volt poénkodni is az ott levőkkel, de én igazából komoly kapcsolatot kerestem egy lánnyal. A második nap, hogy újra benéztem, hamarosan elkezdtem beszélgetni valakivel, aki ‘Julcsi’ nick-kel (becenéven) szerepelt. Kb. félóra beszélgetés után úgy látszott, hogy egy értelmes, csinos egyetemista lányról van szó, akivel hasonló az érdeklődési körünk, és érdeklődik irántam. Meg is beszéltük, hogy másnap újra találkozunk a chat-en. A megbeszélt időben azonban nem volt ott, bár vártam rá kb. két órát úgy, hogy mással nem is igen kezdeményeztem beszélgetést, hogy ne legyek ‘hűtlen’. Ekkor bejelentkezett valaki egy férfi nick-kel, aki rögtön nekem címzett egy privát üzenetet, hogy ismeri ‘Julcsi’-t.
Elkezdtem vele beszélgetni, de túl sokszor ellentmondásba került az illető azzal, amit előzőleg mondott, és nagyon úgy nézett ki, hogy nem tud olyan alapvető dolgokat sem ‘Julcsi’-ról, amit ‘Julcsi’ előző nap nekem mondott magáról. A végén bevallotta, hogy az egész csak poén volt, mert Julcsi az ő haverja, aki nem lány, hanem fiú, és már akkor is ott volt a chat-en a saját nevén, amikor én először léptem be, sőt, beszélt is velem. Aztán másnap, amikor újra beléptem, ő megint ott volt, kilépett, és rövid idő múlva visszajelentkezett Julcsi néven. Hát, nem mondhatnám, hogy kellemesen éreztem magam:-(
Az is jellemző, hogy mit javasolt Julcsi haverja, miután elárulta azt is, hogy mi az igazi nickje ‘Julcsi’-nak: ”Szerintem, szívasd vissza, csak ne áruld el, hogy tőlem tudtad meg.” Erre pedig nem voltam hajlandó. Lehet, hogy az ilyen emberek jópofa játéknak tekintik az ilyesmit, de valójában önző, lelkiismeretlen egyének, akik másoktól időt rabolnak a saját szórakozásukra. Ehhez tényleg nem kell sem ügyesség, sem ész, csak rosszindulat.
Egyénként korábban már találkoztam jó szándékú, értékes emberekkel is a neten, de ha ez rögtön az elején történik meg velem, akkor valószínűleg az lett volna az első és utolsó próbálkozásom az online társkeresés területén.
Ha megjelenik a levelemet az Internet Kalauzban, akkor talán mások elővigyázatosabbak lesznek ennek olvastán, és ebben az esetben még lenne egy pár megjegyzésem:
Mivel nem akarom, hogy más imbecil egyének ebből a levélből egy jó ötletet merítve szintén játszadozni kezdjenek, el kell mondjam: én úgy tudom, hogy amennyiben a chat-szerver archiválja a belépők adatait, akkor vissza lehet keresni, hogy egy időpont körül milyen ISP-ről és Host Address-ról csatlakoztak rá a szerverre az egyes chat-elők, és így az ISP-n keresztül van esély a személyazonosság kiderítésére. Ha a chat szolgáltatója a chat szövegét is archiválja, akkor megvan minden kellő bizonyíték arra az esetre, ha valakit súlyos sérelem ért, jogi útra is lehet terelni a dolgot – civilizáltabb országokban az ilyenért akár súlyos büntetést is lehet kapni. Hogy Magyarországon milyen a jogi szabályzás, azt nem tudom. Nekem a fenti eset miatt ”csak” néhány száz Forint telefonköltségem lesz, meg pár feleslegesen elvesztegetett óra, de lehet hogy vannak, akik rosszabbul járnak, mert esetleg személyes adatokat, vagy intim dolgokat árulnak el magukról, nem beszélve arról, aki igazán mély érzelmekbe élik bele magát, mire kiderül, hogy megismert ‘jó barát’ minden szava hazugság volt. Vannak, akik hajlamosak elfelejteni, hogy, ha virtuális mederben is, de egy valós kapcsolathoz hasonlóan érző emberi lénnyel találkoznak.
Mondanék két dolgot, aminek mindenképpen gyanút kell ébresztenie a chattelő társ tisztességét illetően azokban is, akiket még nem ért sérelem (ne is érjen!) a társkereső chat-eken:
1. Valaki túl kívánatosnak, tökéletesnek mutatja magát. Szuper intelligens, tanult, sok pozitív tulajdonság, semmi negatívum, szép, gazdag, stb.
2. Eleinte túl sokat kérdez, és keveset mond magáról (nyilván azért, hogy előbb megtudja, mi a fontos számodra), azután a válaszaiban feltűnően olyannak állítja be magát, mint akit te keresel.
Tanácsolnék még két alapvető dolgot, amit érdemes betartani:
1. Soha ne adj meg a chat-eken olyan személyes adatot, amit nem adnál meg szívesen BÁRKINEK.
2. Ne mesélj magadról semmi túlzottan személyes jellegű dolgot, amíg nem győződtél meg 100%-ig arról, hogy akivel beszélgetsz az nem egy csaló, aki a saját kedvtelésére vagy ferde szándékból akar megtudni rólad különböző dolgokat. Pl. minél előbb javasolj legalább egy rövid élő telefonbeszélgetést, amiből legalább az kiderül, hogy mi az illető neme.”