Az éremnek két oldala van. Mi sem példázza ezt jobban, mint Gergő levele, aki hosszas küzdelem után végül elnyerte a szeretett hölgy szívét.
Az Internet Kalauzban az egyik kedvenc rovatom az Internet Love Story, már csak azért is, mert én is félig az Interneten ismerkedtem meg szerelmemmel. Nos, az én történetem, amit szeretnék Veled és az olvasókkal megosztani, egészen más, mint az eddigiek. Itt csupán arra jöttünk rá, hogy az Internet mennyire el tudja oszlatni az előítéleteket, és mennyire rá tud éreztetni arra, miszerint ”jól csak a szívével lát az ember, ami lényeges, a szemnek láthatatlan” (Saint-Exupéry)
Az egész úgy kezdődött anno ’98 szeptember körül, hogy reménytelenül, nagyon-nagyon reménytelenül szerelmes voltam Anikóba. Ő viszont hallgatott a rólam terjedő ostoba pletykákra, amiből sajnos van elég a környéken és a suliban, és 101%-uk marhaság. Ha meghallotta a nevemet, legszívesebben kiugrott volna az ablakon, és én ezért nagyon szomorú voltam: egy szót sem beszéltünk egymással, mégis utált. Sajnos tenni nem tudtam semmit, szóba sem állt velem soha.
Azt gondoltam, hogy itt csak egy hatalmas nagy csoda segíthet! És mi lehetett az a hatalmas csoda: hát persze, hogy az Internet! És persze egy jó nagy adag véletlen. Egyik délutáni Internet-szakkörön nézegettem egy társkereső oldalt. Ahogy lapozgatok, egyszer csak megláttam a nevét. Ekkor csapott belém a cyber-villám! Azonnal egy új postafiókot nyitottam a Freemailben, csak azért, hogy vele levelezhessek. A nevemen kívül végig színtiszta őszintén írtam mindent, és ennek az lett az eredménye, hogy egymásba szerettünk! Szinte két ember voltam: az egyikbe szerelmes volt Anikó, a másikat viszont utálta! Elég furán éreztem magam, akárhányszor ‘szép’ dolgokat mondott rám, de ki tudtam venni belőle a másik felét, azt, akit én szerettem, és aki engem is szeretett.
Na, most jött a dolog második felvonása! Rendes postafiókomról igazi nevemen írtam neki egy E-mailt, hogy szeretném megismerni őt, és szeretném, ha ő is megtudná milyen vagyok, és mellesleg nagyon tetszik. A válasz: egyértelmű visszautasítás, miszerint neki már van barátja (szegény nem is sejtette, hogy én vagyok az :-))), és hagyjam őt békén örökre. A másik felemmel ugyanúgy jó kapcsolatban volt, azt mondta, hogy nagyon szeret, és hogy ha ilyen kedves ember vagyok, akkor nem is igazán érdekli, hogy hogy nézek ki, és jó lenne találkozni. Na, és most jött a Happy End: megbeszéltük, hogy mikor és hol találkozzunk. Ő ott várt, én félénken ugyan, de odamentem. Először a fogadtatás a szokásos volt, amíg nem tudta, hogy engem várt. Utána viszont szépen megkértem, hogy hallgasson meg, és akkor, amikor végre tudtam idézni egy sort a versemből, amit a ‘másik felem’ írt neki E-mailben, egymás nyakába ugrottunk, megcsókoltuk egymást, és azóta nagyon jó viszonyban vagyunk, nagyon szeretjük egymást, és ez szerintem még egy jó darabig így lesz!
Ebből az egész történetből az a tanulság, hogyha óvatosan bánunk az anonimitással, és nem esünk túlzásokba, akkor kifejezetten hasznos, hogy nem látjuk egymást! Szóval, nagyon boldogok vagyunk most, és ezt az egészet az Internetnek köszönhetem! Bár nem tudom, mi lett volna, ha nincs abban a bizonyos társkeresőben, akkor egész másképp alakultak volna a dolgok, őt már rég el is felejtettem volna! Bizony, pár egérkattintás ennyire megváltoztathatja az életedet! Ha nem velem történt volna, magam sem hinném, hogy ilyen létezhet.”
Gergő
