Anonimitásba burkolózó olvasónk osztotta meg velünk virtuális történetét. Elmeséli, hogyan forgatta fel az életét a chat, elbeszéléséből a boldog vég sem hiányzik.
Annyian ragadtak már billentyűzetet a témában, de talán meg én is tudok valami újat mondani. Szóval Internet Love Story… én is ismerem – mindkét végletet!
Kezdeném ott, hogy – mint gondolom sokaknak – nekem is teljesen megváltoztatta az életemet az Internet, sőt engem is! Amíg nem próbáltam, nem tudtam, mi is lehet benne olyan jó, hogy a barátom naponta órákat tölt a zöld képernyő előtt (mögött), aztán egyszer mégiscsak login-oltam. Akkoriban meg újdonságnak számított, hogy egy nőnemű egyed is betéved iRC-re, így elég meleg fogadtatásban volt részem, s rövid idő elteltével – mondhatni – a ”csatorna kedvence” lettem, vártak rám nagyon hetente egyszer amikor lehetőségem volt használni a rendszert, örültek nekem, mindenben segítettek. Nagyon jó volt, számomra fantasztikus váltás! Én egy viszonylag visszahúzódó emberke voltam mindig, ha hozzám nem szólt valaki akkor én nem szóltam volna hozzá – s ez az, ami teljesen megváltozott! Az Interneten nincs arcod, s másnak sincs, szabadon hozzászólhatsz bármihez, bárkihez, vitatkozhatsz, ábrándozhatsz, eldobhatod az előítéleteidet, kötetlenül beszélgethetsz bármiről – tehát teljesen szabad minden! Bevallom az elején kicsit túlzásba is vittem a dolgot, egy kicsit virtualizálódtam, hirtelen fontosabbak lettek a virtuális kapcsolataim, barátaim, mint a közvetlen környezetem – dehát ha érdekesebb, izgalmasabb?
S itt kezdődtek a problémák. A kezdeti accountomat az akkori barátomtól kaptam, s már akkor kezdett féltékenykedni, mikor én rövid időn belül népszerűbb lettem mint Ő, aki már évek óta műveli a dolgot. Aztán persze jött más is… mármint másvalaki, aki már először is ott volt a csatornán, segített, sokat beszélgettünk, s éreztem egyre közelebb kerülünk egymáshoz. Éreztem, hogy ez a virtuális valaki – akit sosem láttam, sosem beszéltem vele élőben – kezd fontosabbá válni, mint a barátom… bár most már tudom, hogy igazából ‘csak’ segített abban, hogy észrevegyem, felismerjem, hogy abból a kapcsolatból sosem lesz igazán szerelem, s fölösleges tovább áltatni egymást. Így aztán azzal a kapcsolatommal úgymond leszámoltam – akkor nem érdekelt, hogy ezt a másik fél nem tudja elfogadni, nem érti meg, s Ő ezt nem akarja, semmi más nem érdekelt, csak, hogy minél előbb vége legyen. Az (ex-)barátom tudott virtuális barátomról, s főleg ezért nem tudta elfogadni a szakítást – nem könnyű versenybe szállni egy nick-kel.
A virtuális barátom ugyan egy szomszédos országban élt (amúgy magyar), de a kb. 350 km egyáltalán nem zavart. Fényképet cseréltünk, ábrándoztunk, hiányoztunk egymásnak… és megtörtént a virtuális szerelmet-vallás is! Fantasztikus volt! Ha más meséli, én sem hiszem el, hogy létezhet ilyen! Akkor semmi nem számított sem a távolság, sem a személyes kontaktus hiánya, sem az, hogy élőben hogy nézhet ki. Akkor azt hittem, hogy le tudom vetkőzni az előítéleteimet! Most már tudom, hogy nem!
S a történet nem ilyen egyszerű. Jött Valaki más is, egy másik virtuális kapcsolat, ami egészen másképp kezdődött – első beszélgetésünk után utáltam, a második után érdekes volt, harmadikra beleszerettem :-). Papíros levelet váltottunk – ami sokkal személyesebb, mint a PC egyforma karaktereit bámulni. Fényképet cseréltünk, s mindketten el voltunk ragadtatva egymástól. Az Álompasi – Aki Nekem Kell! Verset írt nekem, tetszettek a gondolatai, tetszett a lelke, tetszett kívül – belül. Mi kell ennél több?!? DE – ott volt az 1.sz. virtuális barát, akivel közeledett a személyes találkozó…
Eljött aztán a találka ideje, egy nagyobb szabású Internetes összejövetel alkalmával. Nagyon vártam, és egyben tartottam is tőle. Még utolsó pillanatban is arra gondoltam, inkább nem megyek el – de aztán a kíváncsiságom győzött. Nem beszéltünk meg semmit, majd megismerjük egymást. Ez azért nem ment elsőre… s mikor én megláttam Őt, elgondolkoztam rajta, hogy inkább talán hazamegyek, vagy ilyesmi, de aztán úgy éreztem nem lenne fair. Összeismerkedtünk – immár élőben is … és .. .. semmi sem tetszett rajta! Nem tetszett külsőleg sem, egy kicsit sem, nem tetszettek a gesztusai… semmi! No, így aztán leküzdeni az ember előítéleteit elég nehéz! Furcsa érzések kavarogtak bennem… virtuális mederben sokkal rózsaszínebb volt a dolog… de persze azért mégsem voltam / lehettem közömbös iránta, hisz szerettem… … egészen addig.
Aztán estére kicsit oldódott a hangulat, akkor azért már úgy néztünk ki, mint akik talán többek, mint barátok… de az este elmúlt és ellenkező irányba indultunk, majd maradt a virtualitás. Én pedig teljesen össze voltam kavarodva, nem tudtam mit érezzek, van-e értelme egyáltalán valamit érezni. Visszakoz, újra IRC, e-mail, és volt pár telefon is…
Úgy egy héttel később meglátogatott ”kettes számú” virtuális barátom és vele tökéletes volt minden, tetszett a maga reális valójában is, egy gond volt csak – elvileg egyikőnk sem volt szabad. (Mint később megbeszéltük történhetett volna Bármi, ha nem törődünk semmi mással!) Késpbb újra találkoztunk egy szülinapon, ahova nagyon nem akartam elmenni, mert senkit nem ismertem ott, de meggyőzött, és elvégre nem sűrűn jár ide, hát jó, elmentem. Az egész napot együtt töltöttük az esti buliig, s nagyon jól megvoltunk. Arra is gondoltunk, talán nem is megyünk a bulira, de mégis mentünk – s már tudom, hogy jól tettük!
Ugyanis ott találkoztam mostani barátommal, pontosabban ott láttam először. Szinte egy szót sem beszéltünk, de megfogott helyes, kedves mosolya, kisfiús arca. Fényképek is készültek… s eljött a következő buli ideje, ahol újra láthattam. Örültem, amikor megjelent, megnézte a fényképeket, beszélgettünk pár szót, elköszöntünk, puszit váltottunk – s én teljesen el voltam varázsolva. Mint utóbb kiderült, mindketten éreztük, hogy Ott Akkor történt valami kettőnk között.
Kb. egy hónap múlva megláttam egy listán a címét, de nem voltam benne biztos, hogy Ő az, de írtam, ő válaszolt, levelezgettünk, nagyon intenzíven, és kb. egy hét levelezés után úgy döntött, meglátogat – csak úgy, mert nincs más dolga. Sétáltunk, beszélgettünk, zenés-táncos szórakozóhely… sínen voltunk :-).
S amiért mindezt elmeséltem – több mint 1 éve történt! Azóta is együtt vagyunk – pedig kezdetekor nem jósoltak nagy jövőt kettőnknek, mondván az Internetes kapcsolatoknak hamar vége szakad – nos, a mi esetünkben azóta is nagy a szerelem és azóta sem számit az xxx km-es távolság és semmi sem számít! A volt barátommal azóta nem találkoztam személyesen – néha látjuk egymást Hálón, sértődött, tudom, hogy nagyon megbántottam, és haragszik rám, nehezen tette túl magát a történteken; 1. sz. virtuális barátommal szintén nem találkoztam azóta, 2. sz. virtuális barátommal többször is találkoztunk, azóta is levelezünk, beszélünk és a legjobb lelki jó barátom lett – kapcsolatunk megfogalmazhatatlan, nagyon fontosak vagyunk egymásnak.
És még egy érdekes dolog – egy ideje már egyáltalán nem olyan fontos az Internet, nem hiányzik, hogy egész nap az iRC-n lógjak – s ezzel a barátom is így van. Ettől függetlenül még mindig fantasztikus lehetőségnek tartom, mert egy jó kis vitatkozásra, vagy csak egyszerű vélemény nyilvánításra nincs jobb hely.
Amiért tulajdonképpen klaviatúrát ragadtam, hogy a korábbi lévő cikkekben többnyire olyan sztorik szerepeltek, ahol a kapcsolat már 2(!) hónapja tart, nos íme itt egy másik példa, hogy több mint egy év után is működik még a dolog! Persze én is láttam, tapasztaltam ellenpéldákat is, ahol a virtuálisan tökéletesen működő kapcsolat éppen csak a varázsát, a titokzatos mivoltát veszítette el a személyes találkozással. Kedvenc idézetem: ”Nem az a kunszt, hogy megkapjuk, amit akarunk, hanem, hogy utána is akarjuk”.
Sokan mondják, hogy az Internet és általában a számítógépek világa zárkózottá teszi az embert, egy idő után már csak bitekben gondolkodik, nem tud kilépni a maga kis virtuális világából – s nekem is volt olyan időszakom, amikor nem csináltam mást mint egész nap e-mail-eket irogattam, de rájöttem, hogy a személyes kapcsolatok mégiscsak többet érnek. Mindenesetre engem nemhogy zárkózottabbá, de sokkal inkább nyitottabbá tett az Internet, azóta sokkal könnyebben teremtek kapcsolatokat a valós világban is, sok barátom lett, nyitottabb lettem, és színesebb az életem.
Köszönöm, hogy meghallgattatok… talán másnak is érdekes és tanulságos lehet.
