Történetek

Csiga a smirglin

A következő történet egy úr tollából származik, aki megosztotta velünk, hogy a kitartó próbálkozás előbb utóbb meghozza a gyümölcsét.

Az előző számban tett ígérethez híven most, miután már épp elég lány bizonyította élménybeszámolójával, hogy az érzékeny női lélek igenis ”behálózható”, szép szavakkal és kellő találékonysággal meghódítható az Interneten keresztül, átadom a szót a vadászó nem képviselőjének. Nem véletlenül választottam a fiúk által írt beszámolók közül Sanyi sztoriját: vele mindaz egyszemélyben megtörtént, ami az összes többi levélíróval együttvéve.

”Ha visszagondolok, az Interneten való ismerkedésem tulajdonképpen a véletlennek köszönhető. Egy CD-ROM meghajtóhoz kerestem drivert, és szörfözés közben találtam rá az első ingyenes társkeresőre. Rögtön felbuzdultam, amint megláttam a majd’ huszonöt lány hirdetését! Automatikusan ráklikkeltem a ‘Hölgyet keres’ feliratra, nem is sejtve, hogy mekkora félreértés születik a dologból. Mert bizony, az lett belőle!

Minden mezőt kitöltöttem szépen, a legáltalánosabb minimális igénnyel (egyértelmű: szőke, magas, kék szemű stb. :-)) ) Gondoltam, kellene valami frappáns nickname, mert a sok hirdető között könnyen elsiklana az érdeklődők tekintete. Így lett a jeligém ”Csiga a smirglin”, s ehhez hozzájön még az a nem mindennapi tény, hogy a hirdetésem a ‘Hölgy keres hölgyet’ rovatban jelent meg ! El lehet képzelni, milyen jelentkezők akadtak! Nos, ami az egészben a legfeltűnőbb, hogy rögtön elsőként egy László nevű fiatalember reagált a hirdetésemre… De akadt olyan hölgy is, aki egyszerűen nem volt képes felfogni, hogy én férfi vagyok, s csak a véletlen műve, hogy ott voltam, abban a csoportban. Mindenesetre, tanulságként kivártam azt az időt, amíg lejár a feladott hirdetés ideje. Levelet kaptam szép számmal, a baj csak az volt, hogy olyan egy sem volt a próbálkozók közül, aki megfelelt volna az én elvárásaimnak.

Ezután már jobban érdekelni kezdett a dolog, s az Interneten több böngészőn is elkezdtem vadászni a társkeresőket! Miután mindenhol elvetettem a remény magvait, csak ültem, és vártam a ‘kapást’, mint keresztes pók a hálója mögül. Egyre több, és több ismeretséget kötöttem, melyek többsége csak felületes érintkezés volt, óvatos puhatolózás az alapjaiban soha meg nem fogalmazott etikai szabályok szerint. Fantasztikusan tetszett a dolog, mert én addig csak és kizárólag szórakozóhelyeken próbálkoztam megtalálni azt a személyt, akivel kellemesen érezhetném magam. Mivel több, mint tíz évem a ‘szombat esti lázban’ telt, s az abból kialakuló kapcsolataim nem voltak igazán hosszú távon tartósak, úgy tűnt, ez a századunk végi új kapcsolatteremtő módszer hatékonyabb lehet minden eddigi, elsősorban külsőségeken alapuló ismerkedési formánál.

És a képzetem beigazolódni látszott, hiszen olyan lányokkal tudtam megismerkedni, akik igen közel álltak a saját elvárásaimhoz, s rengeteg közös vonást találhattam levelezőpartnereimben. Elsősorban azok írásaira válaszoltam hatalmas kedvvel, akik jó kedélyű, humoros művekkel bombáztak nap mint nap, mert úgy gondoltam, akiknek nincs szükségük napokra egy válaszhoz, azok valóban kimagasodnak a ‘szürkék’ sokaságából. Örültem, hogy olyan értelmes társalkodó partnerekre leltem, akikről addig azt hittem, hogy csak álmainkban léteznek. Nagyon megnyugtató volt számomra, hogy előbb a szellemi villongások kaptak erőre, nem pedig a testi vágyak hormonális tobzódásai…

Azt hiszem, az internetes ismerkedési forma ma még bizonyos értelmi képességek által behatárolható minimum szinthez kapcsolható, mert akik leginkább hozzáférhetnek eme lehetőséghez, azok többnyire legalább érettségivel rendelkeznek, többségük egyetemi hallgató, vagy (sz)ámítástechnikával mindennapos kapcsolatban álló, általában szakirányú végzettséggel rendelkező egyén. Ahogy telt az idő, világossá vált, hogy mindenkivel kapcsolatban maradni, aki megfelel az elvárásaimnak, nem lehet. Két indokot is találtam, mely igazolta meglátásom helyességét. Az egyik talán az lehetett, hogy aki sok felé osztja a szeretetet, az csak keveset adhat, a másik pedig, hogy szinte már semmi más nem érdekelt, csak a leveleket vártam, és izgatottan készültem a válaszadásokra – annyira megváltoztam, hogy képes voltam túlórázni, ráadásul még korábban is érkeztem a munkahelyemre, csak azért, hogy végre rászabadítsam magam a Világhálóra.

Elérkezett a szomorú búcsúzások pillanata, s már tényleg csak azok felé fordítottam figyelmem, akik számomra valamiért különlegesnek tűntek. A kör egyre szűkült, s én izgatottan vártam a végsőre, arra, aki majd elhiteti velem, hogy az Interneten is lehet, sőt érdemes ismerkedni.

Végsősorom, maradt hat lány, akik közül választanom kellett. Következő lépésként megmutattam magam, beolvasott, digitális képek formájában. Cserébe megkaptam a hölgyek fotóját, s a külsőségek által adódott kölcsönös szimpátia alapján randevúkat beszéltünk meg. Az első csalódások ekkor jelentkeztek, hiszen nem mindenki egészen úgy festett élőben, mint egy jól beállított, esetenként mesterségesen feljavított fényképen! Volt olyan közöttük, aki az érettségi tablóképét küldte át levében, és volt olyan is, aki négyszemközti beszélgetésre egyszerűen képtelennek bizonyult, elgondolkodtatva azon, vajon valóban azzal a személlyel találkoztam-e, aki azokat a nem mindennapi, tetszetős levélkéket küldözgette… Azokról a fiatalemberekről, akik idióta módón magukat lánynak kiadva élvezkedtek, már említést sem teszek. Mert vannak olyanok is, akik ezt a furcsa sportot űzve derülnek (remélhetőleg) jókat a számítógépek monitorai mögött ülve.

Azon kevesekkel viszont, akik az elvárásoknak megfelelően alakultak, nagyon jó volt személyes kontaktusba kerülni! Természetesen akadt olyan is, aki egyszerűen felülmúlta az addig megismert önmagát, természetes megjelenésével, szépségével igazolta lelki egyensúlyának nagyszerűségét. Két ember maradt, akik egymás tudta nélkül, egyforma eséllyel várhatták az általam kiállítandó kitűnő bizonyítványt. Szöges ellentétek voltak, az egyikük érzelemdús, szárnyaló fantáziával megáldott romantikus lélek, míg a másik mérsékelt, realistább szemléletű, visszahúzódóbb természetű. Ma is tartom a kapcsolatot mindkettőjükkel, az egyikük életem legnagyobb szerelmévé nőtte ki magát, a másik pedig a legfontosabb barátommá vált!

Mindvégig bíztam a sikerben, és nem volt hiábavaló! Emlékszem szerelmünk kezdeti időszakára, amikor izgatottan vártam a leveleket, még a mobil telefonom kijelzőjére is átirányítottam minden beérkező üzenetet, hogy azonnal értesüljek az érkeztéről. Volt nap, amikor negyvenszer kezdtem olvasni a legfrissebb szerelmi vallomásokat, hogy minél előbb válasz-bókokkal kedveskedjem. Egészséges verseny született, melyben mindketten megpróbáltunk túltenni a másik dicsérő szavain, gyönyörű hasonlatain, őszinte érzelem-megnyilvánulásain. Versformába öntöttem a szívem, egyre több és több nyilvános hirdetési felületen tudattam vele, hogy Ő, csak Ő az, aki számomra immár a legfontosabb. Igyekeztem meglepni egy-egy virtuális képeslappal, sőt, még a hagyományos kézzel írást sem vetettem meg, s a világ több pontján helyeztem el üzenetet számára, virtuális faliújságokon, még egy rádióműsort is felhasználtam arra, hogy tudassam itt vagyok, és várom az újabb találkozásunkat. Mert egyre többször találkoztunk, pedig – lévén ő külföldi állampolgár – nem kis távolságra voltunk egymástól. Az Internet azonban más világ, itt nincsenek határok, nincs időeltolódás, sem távolság! Napi kapcsolatban álltunk, tudtunk egymás dolgairól, pillanatnyi érzéseiről, volt, hogy pár percenként képet is küldtem magamról egy digitális fényképezőgép segítségével, az Interneten át.

Aztán észrevettem, hogy rajtam kívül más is létezik számára, nem csak én kapok Tőle leveleket. Izgatottá váltam, és mert elvakultam a szerelemtől, furcsa ötletek pattantak ki a fejemből! Éreztem, hogy lehet több aktív társkereső hirdetése is, csak azt nem tudtam, melyik álnév alatt rejtőzik. Felöltöttem tehát a rejtőszínű terepruhám, és inkognitóban indultam ‘vadászatra’. Útközben csapdákat helyeztem el, újabb és újabb levelező rendszerbe jelentkeztem, s adtam fel hirdetést, miközben a gombamód szaporodó női hirdetések között keresgéltem. Próbáltam rájönni, melyik lehet valójában Ő. Sejtésem beigazolódott, mert egy más nevű hölgytől az Ő fotóját kaptam meg. Fogalma sem volt róla, hogy tulajdonképpen velem levelez, s hogy még hitelesebbé tegyem a dolgot, egy számomra ismeretlen férfi képét vettem ”kölcsönbe”, hogy testi formába öntsem virtuális személyiségem. Mivel ilyenformán megtudtam a levelezőrendszerében a címét, könnyűszerrel jutottam hozzá a személyes adatainak ismeretében a teljes archivált levélváltásához, s azok között megtaláltam a rám vonatkozó részeket is, melyekben másoknak írt véleményt, rólam…

Ezután felfedtem magam, és megpróbáltam meggyőzni arról, hogy milyen veszélyes dolog is lehet az Interneten való levelezés, hiszen az ember a legbelső gondolatait, titkait oszthatja meg olyanokkal, akik esetleg nem is létező személyek, s mennyire nyitott és védtelen egy levelezőrendszer, melyről az emberek képesek elhinni, hogy biztonságban tárolja gondolataikat! Érdemes odafigyelni, hogy kivel miről társalog az ember, nem árt utánajárni, hogy valójában azzal levelezünk-e, akivel akarunk. A szép gondolatok, becéző szavak mögött olykor rossz szándék rejtőzik, nem lehet bizonyosságot szerezni egy kép alapján sem, hiszen könnyen megeshet, hogy az ember egy kis kutakodással még számtalan helyen találhat rá arra a képfájlra egy okos böngészővel.

Vannak olyanok, akik naphosszat töltenek társkereső rendszereken, hetente változtatják meg jeligéjüket, még arra sem méltatják magukat, hogy igazi szkennelt képet küldjenek el kiszemelt áldozataiknak, hanem arcátlan módon egy aktív linket helyeznek el a szövegben, mely a világ ismeretlen szerverein sokasodó reklámanyagokra mutat. Nem szabad továbbá figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy nagy általánosságban a hirdetésekben szereplők többsége jóképű ”Marlboroman”, vagy egy bombázó ”MissUniverse” formátumban tünteti fel magát, megannyi jó tulajdonsággal, melyeknek a köze annyi a valósághoz, mint a körbeforgatható Rubik kockának a helikopterek rotorjához.

Szóval, a kíváncsiság tettekre sarkalja az embert, s nem mindig tisztességes eszközökkel érdeklődik. Hogy mi lett a következménye az én kis felvilágosító hadjáratomnak? Mindketten bizalmunkat vesztettük egy jó időre a másikban, s őrült bújócskába kezdtünk a neten, mert úgy gondoltuk, ott lehet Ő is valahol, talán előbb lefülelem, mint ahogy elkapna. Be kellett látnunk, hogy ennek ilyenformán nincs értelme, mert a kapcsolatunk megromlásával járhat az örökös lesben állás. Minden tartós kapcsolat lételeme a bizalom, s a bizalom bölcsője az őszinteség. Akinek nincs mit takargatnia, annak nincs mitől tartania sem. Időbe tellett, amíg ráébredtünk, hogy nincs annál fontosabb, mint szeretni valakit, tartozni valakihez az igazi világban.

Összegzésül meg kell említsem, hogy személy szerint jó dolognak tartom az internetes párválasztást. Mi, akik hihetetlen szerencsével rátaláltunk életünk nagy szerelmére, talán a jövő meghatározó ismerkedési formájának alapjait raktuk le, s pozitív példánkkal bátoríthatjuk a fecskéket, hogy hozzák el maguknak a nyarat !

Javaslom tehát minden magányos kullogónak, aki teheti, próbálja megtalálni szerelmét az Interneten, és ha sikerül rátalálnia, ne felejtsen el visszalépni a valós világba, hogy a szerelmet ne csak olvassa, hanem élje át igazi szenvedéllyel!”

Mit szólsz hozzá?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.