Azt mondják, hogy a szerelem elvakít, és aki szerelmes, nem látja reálisan a világot, mert mindent megszépít, torzít a rózsaszín szemüveg, amin keresztül nézi. De vajon tényleg van alapja a mondásnak, vagy teljesen igaz?
Ha azt vesszük figyelembe, hogy a legtöbben úgy lesznek szerelmesek, hogy leginkább egy álomképet vetítenek a párjukra, akkor bizony igaz. Az álomkép, amilyennek a másik embert szeretnék, eltakarják annak hibáit. Ezeket a hibákat mások látják, hiszen előlük nem rejti el az álomkép, de az, aki éppen szerelmes, tudomást sem vesz erről. Sőt! Nem hisz, nem lát, nem hall, mert ő valóban nem látja mindezt, vagy meg tudja magyarázni valamilyen tetszetős logikával. Nincs ezzel eleinte semmi baj, ám amikor kezdi mindkét fél azt érezni, hogy a kapcsolat nagyon rossz úton halad, de nem tudják, hol siklott ki, akkor jön meg mindennek a böjtje. Akkor is nagy a csalódás és megdöbbenés sem kisebb, mikor egyszer csak valaki vagy valami megrázza a képzelgőt és lehull a rózsaszín lencséjű szemüveg. Ami elé tárul abban a pillanatban, az egy idegen lesz és nem is érti, mi történt. De az idegen sem érti, hogy ő most miért is rossz, miért is idegen, ha egészen idáig nagy volt a szerelem és dúlt a lamúr? A szerelem tehát tényleg vak, ha nem abból alakul ki, hogy megismeri és megszereti egymást a két fél, hanem egy álomképnek keres valaki alkalmas gazdatestet.
Abban az esetben is lehet vakítónak mondani a szerelmet, mikor annyira megszépíti az ember életét, hogy nem veszi észre a bajokat, a nehézségeket. Ez esetben ez a rózsaszín napszemüveg nem egy valóságtorzító eszköz, hanem egy olyan ajándék, ami szűrőként működve nem engedi, hogy minden apró-cseprő dolgon zavartasd magad. Sokkal könnyebbnek tűni minden iskolai, munkahelyi nehézség, könnyebben orvosolhatók a saját, személyes problémák, a nagy megmérettetések is sokkal könnyebben végződnek sikerrel, mert az életet felvillanyozza, az erőt megsokszorozza, a tettvágyat és a lelkesedést felturbózza, az önbizalmat pedig olajozza a szerelem.
A helyzet az, hogy a rózsaszín szemüveg könnyen lehet egy álomkép kivetítője és egy, a rosszat megszűrő berendezés is. Ilyenkor a szemüveg lekerültével még sokkal nagyobb a baj, mert a viselője könnyen esik letargiába, depresszió, hosszas szomorkodás következhet és a dolgokba, a szerelembe és önmagába vetett hitének megrendülése.
Fontos, hogy lássuk a valóságot. Az pedig egy kimondottan jó dolog, ha a valóságot látva, a másik fél hibáit nem azért nem tartjuk válóoknak, mert egyáltalában észre sem vesszük, hanem azért, mert elfogadjuk, megértjük őket, ha pedig szükséges és van értelme, akkor segítünk a rajta való javításban. Nem kell ahhoz rózsaszín napszemüveg, nem kell ahhoz a szerelem okozta vakság, hogy a másiknak inkább a jó tulajdonságaira koncentráljunk és megvédjük őt, ha rosszat mondanának rá. Nem kell majomszeretettel lógni valakin, de nagyon jó dolog egy kicsit elvakulni a szerelemben. Hagyjuk, hogy magával rántson egy szép álom, de azért jól nézzük meg, hová lépünk, mindaddig, amíg nem tudjuk biztosan, tényekkel alátámasztva, hogy nyugodtan behunyhatjuk a szemünket, mert láttuk a valóságot és az nagyon is megfelel számunkra.
