A szerelem “hivatalos” kellékei

A szerelem az egész világot foglalkoztató téma. Ez nem is csoda, hiszen az egyik legszebb érzés, és az egyik legnagyobb boldogságot adó dolog az életben. Mivel mi, emberek alapvetően egyformák vagyunk, a képzettérsításiank is hasonlóak. Éppen ezért a közösen ismert dolgokhoz hasonló kellékeket, jellemzőket, dolgokat társítunk.

A szerelemhez is vannak az egész világ által ugyanúgy társított dolgok. A szimbólumok mellett, számos olyan tevékenység, szín, és egyéb dolog van, ami szorosan hozzátartozik a szerelemhez. Nézzünk erre néhány példát, ami netán ötletként is szolgálhat, ha éppen szerelmesek vagytok:

Szép szavak: A szerelemhez szervesen hozzátartozik az, hogy a szerelmesek egymásnak sokszor mondanak becéző, szép szavakat. Máshogy beszélünk azzal, akit szeretünk. Akihez gyengéd érzelmek fűznek minket, ahhoz sokkal kedvesebben szólunk. A “drágám”, “kicsim”, “szívem” kifejezések mellett sok új, és sok egyedi megszólítás is létezik, amivel a szerelmesek egymást illetik.

Apró ajándékok: A szerelmesek sokszor lepik meg egymást valami ajándékkal. Ez a szokás nem az anyagiakról szól (jobb esetben), hanem arról, hogy szeretnének rörömet szerezni egymásnak.

Piros, vörös szín: Ezt a színt mindenki a szerelemhez társítja. A piros színű ajándékok a szerelemhez kötődnek. A bombonok nagy részét is piros színű csomagolással látják el. A rózsaszín is közel áll mindehhez, de még számos mást színt is lehetne említeni, mert a különböző kultúrákban az egységes piros mellett, megvannak a saját társítások is.

Vörös rózsa: Most már minden kultúrában a szerelem egyik fontos jelképe a vörös rózsa. A pasik ezt adják a szerelmüknek, aki ebből biztosan tudhatja, hogy a pasi nagyon is érdeklődik iránt. Valentin napkor például olyan mennyiségű vörös rózsát adnak el a virágárusok, hogy magyarországnyi területet meg lehetne vele tölteni.

Szív alakú tárgyak: A szív a szeretet, és a szerelem jelképei. Az ilyen alakú, vagy mintájú tárgyak nagyon jól kifejezik a másik iránt érzett érzéseket. Egy szív alakú párna, lufi, szív mintás bögre, vagy egyéb, szív mintás tárgyak nagyon kedves és kifejező ajándékok.

A világnyelvekből vett “szeretlek”: Az “I love you” (angol), a “Je t’aime” (francia) jellegzetesen a szerelemhez rendelt dolgok, amit minden nyelven ismernek.

Gyertyafényes vacsora: A szerelemhez szervesen hozzátartozik a romantika, aminek pedig az egyik legjellemzőbb formája a gyertyafényes vacsora.

Gyűrű: A szerelem, az összetartozás jelképe a gyűrű. Sok más szerepe is van, nem csak a szerelmi összetartozást szimbolizálhatja, hanem például a különböző titkos szervezeteknek is megvolt a maguk gyűrűje. Ha szerelemről van szó, akkor a lánykérés is szóba jöhet, aminek a gyűrű alapvető kelléke, hiszen ezzel jegyezi el a fiú a lányt. Manapság már gyűrű sokszor később kerül a lány ujjára, mint ahogy ő kimondta az igent, ekkor viszont a pár együtt választja ki. A házasságkötéskor egy újabb gyűrű kerül a lány ujjára, és ekkor a fiúéra is.

Hangulatos dalok: A zene mindent megszépít, ezért a szerelemhez is megvannak az odaillő zenék, dalok. Ezek nem csak a szerelmes szövegű nóták, hanem például a smooth jazz stílus.

Címkék:  

Mit szólsz hozzá?

Következő HTML karakterek használhatóak: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>